Láttál már macskát fáról leugrani? ... Ugrás előtt legubbaszt, vár 1-2 másodpercet, majd ugrik. Mi történik ebben az 1-2 másodpercben? Összeszedi a bátorságát, rákoncentrál az ugrásra? ... annyi biztos, hogy magasból leugrálni kockázatos. Egy csúnya becsapódás szövődményeibe akár bele is pusztulhat az a szegény macsek ...
Ha programozóként azt a feladatot kapnám, hogy egy méreg drága robottal hajtassak végre egy veszélyes elrugaszkodását, biztos úgy állnék neki, hogy előbb lefuttatnék egy rakat szimulációt. Virtuálisan kipróbálnék többféle ugrásmódot, majd arra a mozdulatsorra adnék a gépnek utasítást, ami a lehető legbiztonságosabbnak tűnt az előzetes tesztek során ... Gyanús, hogy valami ehhez hasonló folyamat játszódhat le a macska fejében az ugrás előtt. Erre kellhet az az 1-2 másodpercnyi rákészülési idő.
A döntés háttere című bejegyzésben már előkerült, hogy egy döntés létrejöttéhez szükségünk van valamiféle emlékezetre, hogy képesek legyünk összevetni az aktuális helyzetből kihozható elképzelt alternatívákat ... bár akkor szándékosan egy végletes szituációból indultam ki, de ugyan ez a következtetés igaz lehet ebben a jóval nyugisabb, fáról leugrálós esetben is: Veszélyes helyzetben saját biztonsága érdekében az elme megpróbálja előre vetíteni tetteinek lehetséges kimeneteleit, és ezekből a lehető legjobbat kiválasztani, majd aszerint cselekedni.
Mikor ez a meglátás a fejemben összeállt, úgy éreztem eljutottam a filozófia nirvánájába. A már sokat firtatott intelligencia, és az új esszencia, a tudat egy jelenségben mutatta meg magát. A tettei lehetséges kimeneteleit előre látó, és ez alapján döntést hozó elme nyilvánvalóan intelligencia, és definíció szerint tudat is, mivel működése feltételez érzékelést és emlékezetet.
Az intelligencia és a tudat egymásra találása első sorban azért izgalmas, mert magyarázatot ad arra a kérdésre, hogy miért is létezik a tudat; Tudat nélkül nem lennénk képesek önállóan gondolkodni, döntéseket hozni. Tudat nélkül nem lennénk többek mint ösztönlények, csak a velünk született idegi reflexek, és a környezeti hatások által belénk idomult (komfortra optimalizált) válaszreakciók mozgatnának ...
---
Felmerül még egy kérdés: Ha az emlékezés célja csupán annyi, hogy az elme egy döntési helyzetben képes legyen összevetni az elképzelt alternatívákat, akkor miért maradnak fenn tovább az emlékeink mint a döntés végrehajtása? ... Talán meglepő, de emlékeink többsége nem is létezik tovább pár másodpercnél ...
