Occam borotvájának egyik megfogalmazása így szól: Két egyformán helyes elmélet közül azt érdemes elfogadni, amelyik kevesebb feltételezésre épít. Ez a tudományfilozófia egyik legerősebb módszertani iránymutatása, miképp érdemes a világról modelleket alkotni ... de 17 évesen nekem nagyjából lövésem se volt a tudományfilozófiáról. Akkoriban engem az mozgatott, hogy döntést hozzak miben hiszek, és miben nem.
Megelégeltem a folytonos hitvitákat egy osztálytársammal, aki belebolondult a Hit Gyülekezetébe. Az én vallásosságom távol állt az olyan fundamentalista dogmáktól, hogy a Bibliát szó szerint kell értelmezni, mert az szóról szóra igaz, teljesen logikus, és ezt csak az nem látja, aki nem fogadta szívébe Jézust ... Nyilván naivitás volt részemről azt hinni, hogy ez ellen lehet bárhogy érvelni ... de ha belelovalltam magam, megesett, hogy olyan érveket hoztam fel, melyekkel a saját hitbéli nézeteim is támadhatóak voltak. Egy ilyen érv volt Occam borotvája ... ami a hitgyülis tagról simán lepattant, ellenben az én világfelfogásomat alapjaiban formálta át.
Az én vallásosságom egyfajta spiritualizmus volt. Két világot képzeltem el. Egy külsőt, ami a fizikai törvényei szerint működik, és egy belső spirituális világot. Felételeztem, hogy ez a spirituális világ a megfelelő módszerekkel éppúgy kiismerhető, mint a fizikai világ.
De Occam nem hagyott nyugodni ... egy világot egyszerűbb feltételezni mint kettőt ... ebből érzésre az következik, hogy az egyik világ része a másiknak ... Erre a megérzésre erősített rá az az ominózus pszichedelikus élmény, mikor egy leheletnyi fizikai anyag felborította a belső világomat ... ennek nyomán kezdtem a lélek helyét a fizikai világban keresni ... ezért firtattam, hogy lehetséges-e a gondolkodó gépet alkotni.
Végül Occam iránymutatása oda vezetett, hogy feltettem magamnak a kérdést: Elfogadom-e azt a rideg, lélektelen feltevést, hogy egy gondolkodó biológiai gép vagyok? De ehhez kapok egy kiismerhető törvények szerint működő fizikai világot, melyben létezhet bizonyosság az élet dolgairól. Vagy hiszek olyan megnyugtató, komfortos feltevésekben, mint a halhatatlan lélek, és egyéb túlvilági dolgok? Melyekről beláttam, hogy ebben a világban, és ebben az életben nem lehet róluk bizonyosságot szerezni ... ellenben a bizonyosság igénye nélkül gyakorlatilag bármit bárhogy megmagyarázhatok velük.
Végül a lelki komfortnál erősebbnek bizonyult a bizonyosság iránti vágy. A programozói vénámból kifejlődő működő gondolatok iránti igény arra motivált, hogy a világ működéséből következő magyarázatokat keressem, legyenek azok bármily ridegek, bonyolultak, vagy zavarba ejtőek.
17 éves koromban megszületett az elhatározás. Hiszek egy valóságban. Világképemben innentől nincs helye eleve bizonyíthatatlan feltételezéseknek, se istennek, se túlvilágnak, se természet feletti léleknek, láthatatlan összeesküvéseknek ... és onnantól ehhez tartottam magam ...
... de az idő bebizonyította, hogy a lelki komfort megköveteli a magáét. 28 éves koromban ért a felismerés, hogy ateista pályafutásom első 10 évében összeszedett meglátásaim, mégha nem is mindig egyenes úton, de egy új vallás irányába mutattak ... egy új vallás, ami alkalmas arra, hogy újrateremtse azt a lelki komfortot, amiről 17 évesen lemondtam ... egy új vallás, ami a valóság bizonyosságaiból, működő gondolatokból épül ... a Valóság Vallása.
