Az egyik kedvenc kocsmai okoskodásom: Felteszem a kérdést "Tudod hol volt az ősrobbanás? "... hagyok egy kis gondolkodási időt ... majd rámutatok egy véletlenszerű pontra az orrom előtt "Itt volt."
---
Gyerekkoromban sokat fantáziáltam a nagy bummról, a táguló világegyetemről, és a tudomány akkori állása szerint megjósolt jövőbeli összehúzódásáról, aminek a végén ott lesz a nagy reccs (katt!) ... valamikor alsó tagozatban rajzoltam is egy képregényt, amiben képkockáról képkockára növekszik egy gömb, amiben bolygók, csillagok, galaxisok formálódnak ... majd a folyamat visszafordul, és a világegyetem minden anyaga összehúzódik egyetlen pontba ... és kezdődik újra az egész ...
Fantáziáltam arról is, milyen lehet az univerzum pereme. Képzeletben a nagy bumm lökéshullámán lovagoltam, előttem a végtelen üres tér, mögöttem meg ott formálódik az egész univerzum ...
Később gimisként szembesültem vele, hogy a képlet ennyire nem egyszerű. A nagy bumm pillanatában nem az univerzum anyaga robbant bele a végtelen térbe, hanem maga a tér is a nagy bummban született, és azóta tágul, fénysebességgel ... Ez a meglátás nem illett bele a képregényembe. Ha a táguló univerzumon kívül nincs tér, akkor az univerzum mibe tágul bele? A kiterjedés nélküli semmibe? Az mi? Hogy lehet elképzelni, lerajzolni? (Na. mi van? Semmi?)
---
Mikor az eget kémleljük a múltba látunk. Minél mélyebbre nézünk az űrbe, annál régebbre tekintünk vissza az időben ... ha elég messze nézünk, elvileg elláthatunk az univerzum születéséig, a nagy bummig ... de merre keressük? Hol született az univerzum? A Hubble űrtávcsővel körbenéztünk, és minden irányban ugyan olyan messze, ugyan olyan régre tekinthettünk vissza.
Az ősrobbanás elmélet egyik legerősebb bizonyítéka a kozmikus háttérsugárzás (katt!). Elvileg ez volna az ősrobbanás fénye (és a tévében a hangyafoci) ... Ezen a ponton felborult a fejemben minden addig ismert geometria ... a világegyetem egy több mint tízmilliárd fényév sugarú gömb, aminek a legszéléről dereng ránk az ősrobbanás fénye? ... De az ősrobbanáskor az univerzum nagyon kicsi volt ... akkor ezt most hogy? ... kifordítva látjuk az univerzumot?
---
Már nem emlékszem mikor ért a megvilágosodás, ami helyreállította fejemben a képet, de a gondolatmenet viszonylag egyszerű volt. Nem az univerzum szélét kell keresni, hanem a közepét! ... Ha az univerzumot, minden irányban ugyan akkorának látjuk, akkor akár mondhatom azt is, hogy az univerzum középpontja itt van az orrom előtt.
Elképzeltem az univerzum életét visszafelé (schimán!), ahogy a környező galaxisok egyre közelebb kerülnek hozzám, egyre nagyobb lesz a zsúfoltság, miközben a kozmikus háttérsugárzás addig erősödik, míg mindent el nem vakít, hogy aztán nyakamba omoljon az egész univerzum, és velem együtt az egész mindenség bepréselődjön egyetlen egy pontba.
De vajon mit látna egy távoli idegen, aki egy több milliárd fényévnyire lévő galaxisból nézné végig ugyan ezt a műsort? ... Ő is azt látná, hogy az univerzum közepén, ami egyre szűkül körülötte, majd az egész mindenség rászakad, egy tejút nevű galaxissal együtt, amiben ott ülök én, a másik néző.
Ha mindketten úgy láttuk, hogy végig mi voltunk az univerzum középpontja, akkor melyikünknek volt igaza? ... Az egyetlen értelmes válasz, hogy mindkettőknek ... így bármely pontot tekinthetjük az univerzum közepének.
Tehát hol történt az ősrobbanás? ... az univerzum közepén, itt ebben a pontban az orrom előtt.
