Biztos vannak bloggerek, akik csak leülnek a gép elé, nekiesnek a billentyűknek, fossák magukból a szót, és az iromány elsőre összeáll egy olvasmányos, szórakoztató bejegyzéssé ... komolyan irigylem őket, mert én folyton azzal szembesülök, hogy blogolni mennyire nehéz ... nehéz volt 10 éve, amikor a lokko.freeblog.hu-n hoztam a laza egyetemista formát, és ennek a blognak a bejegyzéseiben is csak komoly küzdelmek árán tudom olvashatóra (?) faragni a gondolataimat.
---
Az egyetemen Mérő László tartott egy előadást. A téma, hogy mitől lehetett ennyire sikeres szolgáltatás az SMS. Mert gondoljunk bele! Hiába a T9 és egyéb prediktív szövegbevitel, a klasszikus mobilok 12 gombján legfeljebb 160 karakterben kommunikálni finoman szólva se volt ergonómikus.
Lacibácsi feltevése szerint, az emberek többsége azt élvezte az SMS-ben, hogy szűk korlátok közt nem írunk körmondatokat, nem veszünk el a nyelvezetben és egyéb formaságokban, csak a lényegre koncentrálunk, miközben a pötyögés nehézsége időt ad nekünk, hogy frappánsan, érzelmesen fogalmazzunk ... és tényleg ... ki nem enyelgett még soha SMS-ben?
Elgondolkodtatott, ha blogot írni nehéz, de SMS-t könnyű, akkor adja magát, hogy SMS-ben kéne blogolni ... Egy évvel később, 2007 tájékán hallottam először a twitterről, ami pont ezt a gondolatot valósította meg. Megfűztek pár amerikai sztárt, hogy a mobiljukról SMS-ben írják ki a twitterre, hogy merre járnak, hol és mit esznek, osszanak meg néha egy két bennfentes infót, és ezt milliók fogják követni online ... A twitter sikere a tengerentúlon borítékolható volt.
---
2007-re már nyakig merült az ország az iwiw-be. Az emberek bejelöltek boldog boldogtalant ismerősnek ... ezzel együtt tömeges méretekben szabadult el a digitális környezetszennyezés ... a felesleges megosztások, és körlevelek ... elkeserítő volt látni az ismerőseink miket küldtek tovább ... "holnap elpusztul egy kiskutya, ha ezt nem osztod meg 10 ismerősöddel" ... és ehhez hasonló szégyentelenségek ... többeknek szóltam, hogy ilyeneket többé ne küldjenek szét, de a szemétáradatot semmi se állította meg. Ráadásul az egész oldal kezdett kezelhetetlenül belassulni.
Mikor először néztem rá a facebookra, gagyiságnak tűnt az iwiw-hez képest. Nem lehetett benne szabadon bejárni a kapcsolatok hálózatát, nem lehetett legrövidebb utakat keresni, meg hasonlók ... Később beláttam, hogy ezeket az iwiw is csak azért tudja, mert egy szociológiai kutatóprojektből nőtte ki magát, amit eredetileg nem több millió felhasználóra terveztek ... ezért haltak le alatta a szerverek ... Ellenben a facebooknak közel százmillió felhasználója volt világszerte, mégis pikk pakk töltött be rajta a hírfolyam.
A facebook egyszerű volt és gyors, de mégse ezzel győzött meg, hogy dobjam miatta az iwiw-et ... A facebook fal volt az a cucc, ami kilóra megvett ... A fal, ami olyan, mint egy blog, csak mini bejegyzésekkel. Lehet rá posztolni egy-két mondatos szöveget (Mi jár a fejedben?), küldhetek be képet, linket, videót ... a blog követői meg az ismerősök, akik a hírfolyamukban láthatják, ha posztoltam valamit, és ott helyben reagálhatnak rá Like-al, és kommenttel.
Évekkel korábban lényegében ugyan azt művelem a lokko.freeblog.hu-n, mint később a facebookon. A különbség, hogy a blogolás nyelvi kínkeserveihez képest egy face-en egy bejegyzést egy SMS-nél is könnyebb megírni, és a haverokat se kell külön értesítgetni, hogy nézzek már meg mit írtam.
