Az ország egy elvont dolog. Gyerek ésszel nem is fogtam fel belőle sokat. Az első emlék, ami eszembe jut, amikor az óvónéni a földgömböt mutogatva magyarázza: "Ez a Szovjetúnió, és ez a légypiszok mellette itt, ez Magyarország" ... tehát viszonylag hamar elkezdődött az ideológiai nevelésünk, hogy tudjuk hol van a helyünk a nagyvilágban. Ezen kívül emlékszem milyen lelkesen rajzoltunk csatahajót valami ünnepségre, ahol külön felhívták a figyelmemet, hogy ez egy szovjet hajó, tehát ne magyar zászlót rajzoljak a hátuljára.
Nagy nemzeti ünnepünk márc 15.-e ... Az iskolai megemlékezésekből átjött, hogy Petőfi Sándor a nép hőse, aki elszavalta a nemzeti dalt. Háborúztunk az elnyomók ellen, majd a végén csúnyán megaláztak minket. A vereség rész egy ünnepségből se maradhatott ki ... sőt pár évig még okt.6.-án is tartott az iskola megemlékezést a 13 aradi vértanú halálának szentelve ... Az volt csak igazán felemelő, amikor 13 diák letérdel, miközben felolvasnak 13 nevet ... az egyik műsorban én is kaptam egy szerepet: Aulich Lajos, kötél általi halál.
Okt.23.-át általánosban szerintem nem is ünnepeltük ... legalább is iskolai megemlékezés egy se rémlik ... bár van egy homályos emlékem még elsős koromból, egy előre nem tervezett gyűlés a tornateremben, ahol az iskolaigazgató valami nagyon fontos és váratlannak tűnő dologról beszélt, amiből nem értettem semmit ... talán ez lehetett a rendszerváltás.
De a legerősebb ország dolgaihoz kötődő gyerekkori emlékem, amikor megszakították a Disney családi mozidélutánban a Kacsameséket (katt!) ... utána szomorú zene ment percekig, de a mesét nem folytatták ... ha meg akartak ríkatni több százezer gyereket, hát sikerült nekik ... sose fogjuk elfelejteni Antal József halálát.
Ilyen alapélmények után gondolom nem meglepő, hogy az országot nem tartottam túl menő dolognak, amihez felemelő, jó érzés lett volna tartozni.
---
A 90-es években kezdtek divatossá válni az addig csak marginális csoportokban terjedő szubkultúrák. A telepen alapvetően két irányzat jelent meg: A bomberdzsekisek, és a bőgatyások. A bomberesek mifelénk Bonanza Banzájt és Depeche Mode-ot hallgattak, a bőgatyások RAPet ... Kamaszkorom kezdeti identitás kereséséhez ez volt a választék.
Geszti Péter RAPülők együttese a maga színes vibrálásával az én szememben sokkal menőbb volt, mint Ákos Bonanza Banzájának feketébe öltözött borongós világa ... de az igazi bőgatyások nem Geszti szóvirágait hallgatták. Az bohóckodás volt nem RAP. Ellenben Coolio, 2PAC, BIG, Fugiees ... az originál amerikai fekete genszter RAP, az menő volt.
Az Animal Cannibals együttes nyomta először magyarul úgy a gettó RAPet, amiről azt mondtuk, hogy ez igen ... mi bőgatyások meg ezt a Yozsefváros (katt!) életérzést kezdtük el majmolni ... eljátszottuk, hogy a lakótelepünk egy gettó ... de mikor rákérdeztem, hogy mi a fenét is jelet az, hogy gettó, rájöttünk, hogy egyikünk se tudja ... ki kellett néznünk az idegen szavak szótárából (internetről akkor még nem is hallottunk) ...
Mindkét divatirányhoz járt egy ideológiai máz. A bőgatyás harcos antirasszista, aki a bőrszínnel együtt elfogadja a gettó törvényeit, vagyis a törvényenkívüliséget. A bomberdzseki + acélbetétes bakancs akkoriban a skinhead szubkultúra egyenviselete volt ... bár a telepi bomberesek nem voltak azok a bigott nácik, de többségükben még ha nem is ultrák, de keményen Fradi drukker voltak, így nem állt tőlük távol a széljobbos ideológia.
---
Baseball sapka, tüsi, majdnem kopasz haj, bal fülben aranykarika, bomberdzseki, bőgatya, és deszkás cipő ... így néztem ki, amikor a gimis felvételimet írtam Pesten ... ez gyakorlatilag a lakótelepünkön akkoriban előforduló divatirányzatoknak teljes katyvasza volt.
Addigra beláttam, hogy a ganxta RAP által ábrázolt világnak nem sok köze van ahhoz a valósághoz, ami akkor körülvett ... és a harcos antirasszizmus sem vezetett sok jóra, de legalább sikerült párszor összeveretnem magam a bomberesekkel ... ennek ellenére a cigányok se lettek velem kedvesebbek ... azzal a pár romával, akik a telepen laktak (pl a szembe szomszédunk), sose volt gond. Egy roma katonatiszt nem az a roma, akitől bárkinek félteni kellett volna a gyerekeit, de a város elputrisodott déli részére bőgatyába se mertünk bemenni.
