Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindenről tudunk, ami velünk történik ... hogy minden élményünk tudatosul ... hogy minden tettünk tudatos gondolkodásból eredő döntésből ered ... pedig a tudat az elme legfelső rétege csupán.
Élményeink közül csak azok tudatosulnak, melyeket később is fel tudunk idézni. Az emlékeink miatt tudjuk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és merre tartunk ... de vajon emlékszem rá, hogy melyik lábbal léptem fel a járdaszegélyre miután átkeltem az úttesten? ... Lényegtelen részlet ahhoz képest, hogy éppen melóba tartok, és közben itt filozofálgatok magamban ... de pont ezért lesz érdekes kérdés: Tudatos volt az a lépés, amiről már most, 2 perccel később se tudom megmondani melyik lábbal léptem? ... Ha akkor figyeltem volna rá biztosan tudtam volna, de ha nem, akkor is fel tudom még idézni egy két másodpercig ... de mivel erről is lemaradtam a mozzanat egyszerűen elfelejtődött mint lényegtelen részlet ... az emlék talán még megvan valahol az agyam mélyén, de felidézni már nem tudom.
Óóó, és még mennyi részletre nem fogok emlékezni, míg eljutok a melóhelyre ... de a lábam valahogy mégis végig visz az úton ... 40 perc, és szinte fel se tűnik ... nem úgy mikor először mentem oda ... akkor sokkal hosszabbnak tűnt ... akkor még figyelnem kellett melyik megállóban kell leszállni, kerestem hol van a zebra, nem tudtam előre mikor vált a lámpa, figyeltem a házszámokat és az utcatáblákat, hogy megtaláljam a címet ...
Egy új, ismeretlen helyzet nagyfokú tudatosságot igényel, sok információt kell egyszerre figyelembe venni, hogy célszerű döntéseket hozhassunk ... ezért emlékszünk a részletekre (és érezzük hosszabbnak az időt), de ha a helyzet már jól ismert, rutinosan kezeljük, a tudat felszabadul és ráér egészen más dolgokkal foglalkozni ... ahogy engem most itt, a szokásos reggeli utazás közben azok a gondolatok kötnek le, hogyan fogom bemutatni elménk több rétegét az eheti valóságadagban.
A rutin a tudatalatti első rétege. A rutin vezet minket a jól ismert utakon, berögzült mozdulatok, melyek végrehajtása nem igényel különleges mentális erőfeszítést, komplex és mély döntéshozást. (Veled volt már olyan, hogy a szokott úton indultál el valami szokatlan helyre, és közben annyira megfeledkeztél magadról, hogy a szokott megállóban szálltál le a buszról, pedig most nem ott kellett volna?)
A viselkedésformáink kialakításában tudatos döntéseink mellett nagy szerep jut az idegrendszerre ható vegyi információknak, vagyis az érzelmeinknek. Alapvető tapasztalat, hogy az érzelmeink nem állnak tudatos kontroll alatt, saját törvényeket követnek ... és valóban ... A vegyi információ evolúciós szempontból a legősibb viselkedés szabályzó mechanizmus. Régi és közel sem tökéletes rendszer, de mégsem egy rajtunk maradt kolonc ... az érzelmeknek megvan a maguk célja: Például a szeretet érzése erősíti az emberek közti kapcsolatokat, enélkül talán nem is alakulnánk ki hosszabb távon összetartó emberi közösségek ... Míg a félelem megpróbál távon tartani minket a veszélyes helyzetektől (film) ... de hasonló módon, a szerelem, harag, undor, kíváncsiság, ijedség, meglepettség ... bármely érzelmünkre találhatunk valamilyen darwinista magyarázatot, hogy milyen evolúciós hasznot hordoznak magukban.
Ősi örökségünk még a reflexeink. Egy váratlan helyzetre adott tudatos reakcióidőnk legjobb esetben sem lesz kevesebb mint 3 tizedmásodperc. Vannak esetek, amikor ez a veszélyesen sok idő, ekkor vehetik át az irányítást az egyszerű, de gyors reflexek ... még fel se fogtuk, hogy éppen a szemünkbe repül valami, de már pislantunk ... ez a szem önvédelmi reflexe, egyfajta beépített őrangyalunk.
